-Kit látnak szemeim? A Bongyori, aki tegnap nem nagyon akart beszélgetni velem.- mosolygott rám Gavin kissé kesze-kusza fogsorával, ami elbírna egy fogszabályzót. Istenem, hogy az a sok tinisorozat mekkora kamu! Fogkrém reklámba illő mosoly? Mégis hol?
-Bocsi, csak elég furcsa volt, ugyanis nyár elején költöztünk ide és nem nagyon szeretek idegenekkel beszélni, főleg, hogy még osztálytársak sem vagyunk.- rántottam meg a vállamat, így azonban már ketten folytattuk az utunkat.- Te egy tipikus rossz fiúnak nézel ki, az átlagosabbik fajtából. Ráhibáztam?- néztem végig öltözetén, mely egy szakadt, fekete farmerből és egy fehér pólóból állt, melyen egy koponya díszelgett.
-Te meg egy modellnek, aki a szabadidejét puccos partikon tölti előkelő férfiak társaságában. Ráhibáztam?- vigyorgott mindentudóan.
-Nem éppen...- vakartam idegesen tarkómat. Ilyennek látnak az emberek?
-Akkor szerintem ennyit arról, hogy külsőről ítéljük meg a másikat.- kuncogott és másik vállára dobta a zsákját.
-Szóval nem szeretsz felgyújtani dolgokat hobbiból?- néztem csillogó, szürke íriszeit, mire elnevette magát.
-Természetesen nem. Tudod Moon, te semmit nem tudsz rólam, de én rólad már tudom, hogy szörnyű ember ismerő vagy.- kuncogott, mire egy elég erőset ütöttem a felkarjába.
-Most már azt is tudod, hogy erőm is van.- bólintottam, mikor láttam kissé fájdalmas arckifejezését. Az út további részét inkább a környék feltérképezésével töltöttem, majd két percen belül már az iskola hatalmas kapuján léptünk be. Az osztálytermem előtt elváltunk és én beléptem a társadalom eme kis csoportjába, mely még csak észre sem vette érkezésemet. Egy egyszerű mozdulattal vetettem magam a padomba és rajzfüzetembe kezdtem firkálgatni.
-Mit rajzolsz? Én is nagyon szeretek rajzolni, de sajnos nem tudok olyan szépen.- pattant mellém egy lány, akinek rövid, barna haja fel volt zselézve, kék szemei merészen csillogtak és vidáman figyelt engem.- 5-dik szülinapomra kaptam egy zsírkréta készletet egy csomó színnel, de a bátyám viccesnek találta, hogy megetette a macskával az egész dobozt. Igazából a bátyám tud kedves is lenni, de általában szemétkedni szokott velem.- dőlt belőle a szó, szinte megállíthatatlannak bizonyult. Az egész lányból sütött az energia.
-Van macskátok?- kérdeztem bele végtelen szövegébe, mire elnevette magát.
-Ez vicces sztori, de mivel becsöngettek, így majd máskor elmondom.- pattant a saját helyéhez, mire bárgyú vigyor jelent meg a képemen. Milyen egy csaj! Első óránk biológia volt, amin a családalapításról tanultunk, mire akaratlanul is az én "családom" jutott az eszembe. Mielőtt Kiválasztottá változtattak volna, természetesen nekem is volt rendes családom, de az emlékeimet kitörölték velük kapcsolatban, csak az arcuk él merőben élesen a szívemben, melyre életemnél is jobban vigyázok, bár ez fizikailag nem lehetséges. Emlékszem anyukám göndör hajára, ami teljesen olyan, mint az enyém, apukám borostás, mosolygós arcára és húgom, apától örökölt, fekete tincseire és elbűvölő, zöld szemeire, melyekkel a lelkemig tudott hatolni. Ennyi maradt nekem a családomból, semmi más, csak pár elmémben élő kép. Természetesen semmi bajom sincs a mostani "mostoha" szüleimmel, de ez teljesen más. Az életemben annyi idézőjeles kifejezés van, hogy néha úgy érzem, hogy már semmi nem olyan, mint amilyennek kellene lennie körülöttem. "Élet." Így kéne leírnom, mivel amit teszek, azt ez a fogalom nem takarja.
-Miről álmodozol topmodell?- lökött oldalba Gavin, amit nem igazán értettem, ugyanis neki is órán kéne lennie, azonban alaposabb körbetekintés után meg kellett állapítanom, hogy már kicsengettek.
-Semmi, nem érdekes.- sóhajtottam mosolyt erőltetve magamra.- Miért jöttél át?
-Csak a haveromhoz, de megláttalak magadba mélyedve és gondoltam kirobbantalak a nyugalmi zónádból.- vigyorgott, mire csak egy újabb ütést kapott.- Na én megyek is. Szervusz topmodell.
-Ne hívj így!- nyújtottam ki rá a nyelvem, mire nevetve tovább állt. A többieknek miért ilyen könnyű az életük? Esküszöm, én lennék a legboldogabb, ha egy napra, csak egy napra, visszakaphatnám az igazi családomat. Megrázva fejemet hessegettem el a végrehajthatatlan vágyaimat, majd inkább a tanulmányaimra koncentráltam.
-Van macskátok?- kérdeztem bele végtelen szövegébe, mire elnevette magát.
-Ez vicces sztori, de mivel becsöngettek, így majd máskor elmondom.- pattant a saját helyéhez, mire bárgyú vigyor jelent meg a képemen. Milyen egy csaj! Első óránk biológia volt, amin a családalapításról tanultunk, mire akaratlanul is az én "családom" jutott az eszembe. Mielőtt Kiválasztottá változtattak volna, természetesen nekem is volt rendes családom, de az emlékeimet kitörölték velük kapcsolatban, csak az arcuk él merőben élesen a szívemben, melyre életemnél is jobban vigyázok, bár ez fizikailag nem lehetséges. Emlékszem anyukám göndör hajára, ami teljesen olyan, mint az enyém, apukám borostás, mosolygós arcára és húgom, apától örökölt, fekete tincseire és elbűvölő, zöld szemeire, melyekkel a lelkemig tudott hatolni. Ennyi maradt nekem a családomból, semmi más, csak pár elmémben élő kép. Természetesen semmi bajom sincs a mostani "mostoha" szüleimmel, de ez teljesen más. Az életemben annyi idézőjeles kifejezés van, hogy néha úgy érzem, hogy már semmi nem olyan, mint amilyennek kellene lennie körülöttem. "Élet." Így kéne leírnom, mivel amit teszek, azt ez a fogalom nem takarja.
-Miről álmodozol topmodell?- lökött oldalba Gavin, amit nem igazán értettem, ugyanis neki is órán kéne lennie, azonban alaposabb körbetekintés után meg kellett állapítanom, hogy már kicsengettek.
-Semmi, nem érdekes.- sóhajtottam mosolyt erőltetve magamra.- Miért jöttél át?
-Csak a haveromhoz, de megláttalak magadba mélyedve és gondoltam kirobbantalak a nyugalmi zónádból.- vigyorgott, mire csak egy újabb ütést kapott.- Na én megyek is. Szervusz topmodell.
-Ne hívj így!- nyújtottam ki rá a nyelvem, mire nevetve tovább állt. A többieknek miért ilyen könnyű az életük? Esküszöm, én lennék a legboldogabb, ha egy napra, csak egy napra, visszakaphatnám az igazi családomat. Megrázva fejemet hessegettem el a végrehajthatatlan vágyaimat, majd inkább a tanulmányaimra koncentráltam.
***
Magamban őrlődtem a szobámban egy tollal a kezemben, ugyanis a fejemben kavargó gondolatokat időnként gyorsan papírra vetettem. Nem is figyeltem, de egy rajz született meg kezeim munkája alatt. Szavakból állt a kép, mely egy magányosan ülő lányt ábrázolt. A szavak elkeserítően csengtek, mégis valami löketet adott a mű, ugyanis az összes fájdalmamat beleírtam. A szív helyén egyetlen, hatalmas, sötét szó állt. Fájdalom.
***
Ennél szörnyűbb estém még soha nem volt. Habár, hogy lehetne nyugodt estém, mikor holnap találkoznom kell a Mindenhatóval, akit eddig senki nem látott. A fejem sajgott a sok izgulástól, így inkább a konyhába tipegtem egy pohár vízért, azonban, mikor kitekintettem az éjszakába valami legyőzhetetlen vágy kerített hatalmába. Repülnöm kell. Behódolva érzéseim fölött óvatosan kiengedtem szárnyaimat, amelyek fehéren feszítettek magam mellett. Igen, ebben hasonlítunk a mesékben leírt angyalokhoz, de nincsen kis, repdeső glóriánk. Apró szárnypróbálgatásokkal elemelkedtem 10 centit a földtől, majd vissza és biztosan lépkedtem az ajtóba. Az órára pillantva ért a döbbenet, hogy bizony már hajnali fél három van. Szemeimet lecsukva hatalmas levegőt vettem és kiröppentem az éjszakába. Hajamba jólesően kapott a szél ahogy egyre csak kerülgettem a magasba törő épületeket. Arcomon egy kósza könnycsepp jelent meg, majd egy másik is követte. Hiányzik, hogy valakivel megoszthassam az élményeimet, hogy valakinek azt mondjam, hogy anya, vagy apa, vagy csak megosszam vele életem minden kis apró hülyeségét. Hiányzik az ÉLET.
***
Óvatosan ereszkedtem az elég széles párkányra és feltűnésmentesen léptem be az ablakon, mely a nyári hőségnek köszönhetően nyitva állt. Fájdalmas mosollyal léptem az ágyhoz, ami a szoba sarkában terült el és egyre csak figyeltem a rajta szuszogó srác sziluettjét.
-Hiányzol, Trav.- leheltem apró puszit orcájára és amilyen gyorsan jöttem, úgy távoztam is volt barátom szobájából, haza felé vettem az irányt. A fehér házunk lakatlannak tűnt a lámpák fénye nélkül, bár melyik ház nem! A tetőre telepedtem és az emlékek elárasztottak, a könnyeim pedig egyre csak potyogtak a csillagos eget kémlelve...
Megint megsirattál.. Kezdem azt hinni hogy egyik bejegyzésedet sem fogom megúszni könnyek nélkül.. :D Annyira szomorú.. És úgy sajnálom Moont.. Az ember azt hinné hogy az ilyen "élet" tökéletes és felhőtlenűl boldog, hiszen mindenki csak abba gondol bele, hogy hogyha neki is ilyen lenne az "élete" akkor mit nyerne vele.. Viszont most ráébresztettél az írásoddal, jogy azt is kell nézni amit elveszíthetünk.. Elveszíthetjük ezzel a családunkat, a barátainkat, nem szerezhetünk úgy egy jó ismerőst, hogy rövid időn belül el nem veszítenénk.. Egy szóval így elveszíthetjük az ÉLETÜNKET.. És ez a legszomorúbb az egészben.. Hogy sajnos a mondás igaz: "Csak akkor tudjuk meg igazán hogy mink volt, ha már elvesztettük azt... Sajnos ezt az embernek tapasztalnia kell.. Kisebb, nagyobb formában.. Milyen lehet már elveszíteni MINDENT.. Csak egy kérdés kavarog most a fejemben..Egy valami van, ami nem hagy nyugodni, amíg meg nem kérdezem..: Moon "élete" örökké ilyen szomorú és magányos lesz..? Vagy valami csoda folytán sikerül úgy barátokat és szerelmet szerezni, hogy utána nem veszíti el őket..? Tudom hogy most olyat kérdeztem amivel akár az egész történetet elárulnád, de valamiért muszály volt megkérdeznem, még ha nem is kapok rá választ.. Sőt! Én kérlek meg rá, könyörgök hogy ne adj választ.. Mondjuk tuti hogy amúgy sem mondtad volna el, de jobb is így.. Halmozódjanak csak fel a kérdések, hogy csak a végén kapjak rájuk választ, hisz ettől is olyan varázslatos a történeted.. :) Nagyon várom már hogy újabb Csodát olvashassak tőled :) Köszönom hogy írod a történetet, hogy olvashatom..! :)
VálaszTörlésÖlel.:Zsanii :) <3
:') Istenem! Ilyen szépet még soha nem mondtak nekem! Természetesen teljesítem a kérésed és egy szót sem árulok el Moon jövőjéből. :D Remélem nem haragszol meg. Azt szeretném, hogy végig fent tudjam tartani az érdeklődése(d/teket). Annyira örülök, hogy tetszik és igazán nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyebb gondolatokat is tudok majd közvetíteni az írásommal, de ez hihetetlen boldoggá tesz, hogy olvasod amit írok és, hogy még írsz is kommentet. Nagyon szépen köszönöm az idődet és az energiádat. Természetesen nem utolsó sorban ezeket a meseszép szavakat. :') :)
TörlésNagyon tetszik! Mikor lesz kövi?
VálaszTörlés:) Köszi. Még nem tudom, igyekezek. :3 Köszönöm, hogy írtál. Nagyon jól esett. :D
Törlés