Ahogy pilláim megrebbentek a reggeli napfény hatására, egy különös érzés futott végig gerincem vonalán. Valami nem olyan volt, mint amilyennek kellett volna lennie, ezt biztosra tudtam. Lábaimat óvatosan helyeztem a puha szőnyegre, majd apró léptekkel közelítettem meg a fürdőszobát, ahol fogkefémet magamhoz véve meredtem tükörképemre. Egyetlen napom maradt arra, hogy felkészüljek a nagy találkozásra. Ekkor hatalmas csörömpölés verte fel az eddig némaságba burkolózott házat, melyre egy sikoltás tört ki ajkaim közül. Remegő végtagokkal indultam le a lépcsőn, szigorúan a korlát mentén, míg végül a konyha ajtajában kötöttem ki, ahonnan láttam az ismeretlen eredetű zaj forrását. Gyönyörű, hófehér szárnyak feszültek látókörömben, mire szám egy szabályos "O" alakot formált. Egy Kiválasztott-hoz volt szerencsém! Mellkasom egyenletlenül emelkedett és süllyedt, miközben a férfi felé közeledtem. Azt biztosra vettem, hogy férfi volt, ugyanis már háta pusztán több tökéletesen kidolgozott izom díszelgett, mint nekem egész testemen. Tökéletes tollai bágyadtan lógtak hátán, majd egy apró szitkozódás hallatszott felőle és könnyedén tenyerébe fogta az imént leejtett teáscsészét, a zaj okozóját.
-Szia.- léptem mellé kissé félénken, ugyanis nem tudtam, hogy miért van itt és megrémiszteni sem szerettem volna. Alsó ajkát beharapva emelte átható pillantását rám, mire ajkaim enyhén elnyíltak. Hatalmas, zöld íriszei, akár két drágagyöngy, ragyogtak, amelyekhez párosult kócos, barna haja és enyhén borostás ábrázata, amik így együtt, valami földönkívülin csodálatos kinézetet biztosítottak neki. Bőre a barna egy halványabb árnyalatában mutatkozott, ami lehengerlő kontrasztot alkotott szárnyaival és fehér pólójával.
-Nagyon sajnálom, hogy felébresztettelek, nem akartam eltörni a csészédet sem, de nem mozgok valami otthonosan a konyhában.- szabadkozott tarkóját vakarva.
-Semmi baj.- hebegtem előkapva a seprűt és már el is tüntettem a porcelán maradványokat.- Amúgy, Te ki is vagy?- vetettem fel rá egy hirtelen pillantást, majd inkább a kávéfőzőre fordítottam figyelmem.
-A Mindenható küldött, ugyanis előrébb hozta a találkozásotok időpontját, de ne aggódj. Ebben mindent leír.- halászott elő egy borítékot, ami tökéletesen megegyezett azzal a darabbal, amit tegnap kaptam. A lélegzetem elakadt és egyre csak a papír darabot szuggeráltam, hátha így egy idő után eltűnik.
-Miért?- ejtettem ki az egyetlen kérdést, ami elmémben kavargott.
-Mert súlyos veszélyben van a Menny és Te vagy az egyedüli, aki képes megállítani azt a mérhetetlen pusztítást, amit az egyik Kiválasztott művel. El kell, hogy vigyelek a mindenhatóhoz. Fél órád van elkészülni, utána indulunk.- helyezte kényelembe magát az ebédlő asztalunknál, mire csak tátogni voltam képes.
-Én erre még nem készültem fel.- temettem arcomat tenyereimbe, ugyanis vészesen közel álltam a sírás határához.- Még a nevedet sem tudom!- szipogtam egy aprót kikukucskálva ujjaim között.
-Adam, de most már siess!- mosolygott édesen és megtolt az emelet felé.
-Te is Kiválasztott vagy?- tettem még fel gyorsan életem legértelmetlenebb kérdését.
-Nem, egy dementor, de most már siess!- nevetett és visszaült a székre. A levelemet szorongatva szedtem egymás után a lépcsőfokokat és a szobámba érve előkaptam az egyenruhámat, pont olyat, amit Adam is viselt. Egy sima, fehér pólóból áll és egy sötétebb, kék farmerből, a lányoknak egy fehér balerinacipő, a fiúknak egy fehér tornacipő. Nem túl feltűnő és még kényelmes is. Visszasiettem a sráchoz, aki egy almát rágcsált halálos nyugalomban. Persze, neki könnyű, ugyanis nem Ő találkozik a Mindenhatóval életében először percek múlva. Egy hirtelen mozdulattal engedtem szabadjára szárnyaimat, így sikeresen levertem egy műanyag tálat, amiben mogyoró volt.
-Istenem!- kaptam fel az edényt és sietve indultam meg a bejárati ajtó felé. A levelet közben gondosan kibontogattam. A tökéletesen ívelt betűk összetéveszthetetlenek voltak.
"Hatalmas bánatomra újra tollat kellett ragadnom és tudatnom kell veled, kicsi Moon, hogy a segítséged nélkülözhetetlen, ugyanis a Mennyország darabjaira hullik. A levelet Adam vitte ki neked, aki el fog vezetni hozzám, még ma, pontosan 10-kor. A helyszín változatlan, az öreg diófa alatt várlak.
-Nagyon sajnálom, hogy felébresztettelek, nem akartam eltörni a csészédet sem, de nem mozgok valami otthonosan a konyhában.- szabadkozott tarkóját vakarva.
-Semmi baj.- hebegtem előkapva a seprűt és már el is tüntettem a porcelán maradványokat.- Amúgy, Te ki is vagy?- vetettem fel rá egy hirtelen pillantást, majd inkább a kávéfőzőre fordítottam figyelmem.
-A Mindenható küldött, ugyanis előrébb hozta a találkozásotok időpontját, de ne aggódj. Ebben mindent leír.- halászott elő egy borítékot, ami tökéletesen megegyezett azzal a darabbal, amit tegnap kaptam. A lélegzetem elakadt és egyre csak a papír darabot szuggeráltam, hátha így egy idő után eltűnik.
-Miért?- ejtettem ki az egyetlen kérdést, ami elmémben kavargott.
-Mert súlyos veszélyben van a Menny és Te vagy az egyedüli, aki képes megállítani azt a mérhetetlen pusztítást, amit az egyik Kiválasztott művel. El kell, hogy vigyelek a mindenhatóhoz. Fél órád van elkészülni, utána indulunk.- helyezte kényelembe magát az ebédlő asztalunknál, mire csak tátogni voltam képes.
-Én erre még nem készültem fel.- temettem arcomat tenyereimbe, ugyanis vészesen közel álltam a sírás határához.- Még a nevedet sem tudom!- szipogtam egy aprót kikukucskálva ujjaim között.
-Adam, de most már siess!- mosolygott édesen és megtolt az emelet felé.
-Te is Kiválasztott vagy?- tettem még fel gyorsan életem legértelmetlenebb kérdését.
-Nem, egy dementor, de most már siess!- nevetett és visszaült a székre. A levelemet szorongatva szedtem egymás után a lépcsőfokokat és a szobámba érve előkaptam az egyenruhámat, pont olyat, amit Adam is viselt. Egy sima, fehér pólóból áll és egy sötétebb, kék farmerből, a lányoknak egy fehér balerinacipő, a fiúknak egy fehér tornacipő. Nem túl feltűnő és még kényelmes is. Visszasiettem a sráchoz, aki egy almát rágcsált halálos nyugalomban. Persze, neki könnyű, ugyanis nem Ő találkozik a Mindenhatóval életében először percek múlva. Egy hirtelen mozdulattal engedtem szabadjára szárnyaimat, így sikeresen levertem egy műanyag tálat, amiben mogyoró volt.
-Istenem!- kaptam fel az edényt és sietve indultam meg a bejárati ajtó felé. A levelet közben gondosan kibontogattam. A tökéletesen ívelt betűk összetéveszthetetlenek voltak.
"Hatalmas bánatomra újra tollat kellett ragadnom és tudatnom kell veled, kicsi Moon, hogy a segítséged nélkülözhetetlen, ugyanis a Mennyország darabjaira hullik. A levelet Adam vitte ki neked, aki el fog vezetni hozzám, még ma, pontosan 10-kor. A helyszín változatlan, az öreg diófa alatt várlak.
Mindenható"
Légzésem felgyorsult a pár sor elolvasása közben, így egy pillanatra meg kellett állnom, mire Adam elkapta a kezem és kivonszolt a házból.
-Sietnünk kell.- mosolygott rám, így egy kicsit összement a gombóc a torkomban.
-Mehetünk.- csuktam be szemeimet egy hatalmas sóhajtás közepette és együtt röppentünk fel a magasba. Mindig megnyugtat, ha a kellemesen hűvös szél a hajamba kap, de most még erre sem voltam képes lehiggadni, ugyanis a távolban megpillantottam az ominózus fát, mely kimagasodott a többi közül. A lábaim remegtek, ahogy földet értünk egy kicsit távolabb a megbeszélt helytől, így a bokrokon keresztül kellett átverekednünk magunkat, igaz, ez Adamnek nem okozott gondot, nem úgy, mint nekem. Aprócska termetemmel az összes előbukkanó ágba tökéletes pontossággal beleakadtam. Pár percen belül elértük egy kis tisztás szélét, aminek a közepén méltóságteljesen állt az öreg diófa. Előtte megpillantottam egy alakot. Hevesen kezdtem el fújni a levegőt tüdőmből. Az illetőnek csak a makulátlan, hófehér szárnyait láttam, ugyanis háttal állt nekem.
-Veled maradok.- csúsztatta meleg tenyerét az enyémbe Adam és elindultunk a férfi felé...
